Az önzés minden ember alapvető tulajdonsága. Egyszerűen kell a túléléshez. Léteznek fokozatai, az irgalmas önfeláldozástól kezdve a mértéktelen kapzsiságig széles a skála.
Ezen a skálán valahol helyet foglal az is, hogy az ember gyereket akar. Eleve így mondják: gyereket vállal. Egy gyereket pedig ki kell érdemelni. Tedd föl magadnak a kérdést: tényleg szeretne egy gyerek nálunk most megfoganni? Elég stabil hozzá a kapcsolatunk? Elég érettek vagyunk hozzá mindketten a párommal? Tudjuk biztosítani az alapvető szükségletein kívül azt a néhány extrát, ami még boldogabbá teszi a kis gyerekkorát? Ha úgy adódik, mindezt meg tudjuk adni később a kistestvér(ek)nek is? Ha csak egy kérdésre is nemleges a válasz, akkor a józan ész azt diktálja, még várjatok. Haladjatok előre, fejlődjetek. Egy gyerek, pláne több, iszonyatos kiadással jár. Az ismerősök jó esetben tudnak segíteni már nem használatban lévő, de jó állapotú babaruhákkal, etetőszékkel, akármivel, de még mindig ott van a pelenka, a tápszer, az anyukának a terhesség alatt és után kellő dolgok (mert nem fogja tudni a hét hónapos terhes hasát belepréselni a ruháiba, ez nem is vethető a szemére). Nem beszélve arról, hogy mennyi őrületesen sok energiát igényel egy újszülött, vagy egy pár hónapos kisgyerek. Az idősebbekre majd egy másik posztban szeretnék kitérni. Nem beszélve a lemondásokról. Egy jó ideig biztos nincs kényelmes nyaralás, meghitt együttlétek, fine dining vagy esetleg épp kocsmai aljasodás a barátokkal. A childfree közösségnek ezek fontosak. Aki már megteheti és belekóstolt, annak azért, aki pedig még mindig várja, hogy olyan helyzetben legyen, hogy megengedhesse magának mindezt. Sokan azt hiszik, mi elítéljük, lenézzük, kevesebbnek tartjuk magunknál azokat, akiknek gyerekeik vannak, pedig ez nem igaz. Azokat nézzük le és ítéljük el, akik szerint mi vagyunk az önzők. Ők azok, akik azzal példálóznak, hogy ki fogja ránk nyitni az ajtót vénségünkre. Elárulom: a fizetett ápoló. Hogy aztán a saját lakásunk ajtaját nyitja-e ránk, vagy egy nyugdíjasotthonét, az már a mi dolgunk. Végtelenül önző dolog azért csinálni, megszülni, felnevelni egy vagy több gyereket, hogy amikor már ő is családot alapítana, vagy már van is neki, lépten-nyomon az orra alá dörgöljük, hogy mi mennyi mindent megtettünk érte, és most ez érte a hála, hogy csak X időközönként jön. Nyugi bele, megy az a gyerek egészséges gyakorisággal amúgy is. Főleg ha szívesen van a szüleinél, mert szereti őket azért, amilyen gyerekkort és lehetőségeket biztosítottak neki. Tényleg, ki szán olyan sorsot a gyerekének, hogy kényszerítenie kell, hogy félévente beugorjon hozzá, majd negyed óra karóranézegetés után bevágja a "most már igazán mennem kell" dumát és elviharozzon. Vagy a másik kedvencünk, a ki-fogja-fizetni-a-nyugdíjadat bullshit. Mivel az adóm egy része nyugdíjjárulék, ezért reményeim szerint én magamnak. Nem szívesen folynék bele abba, hogy milyen a jelenlegi helyzet itthon, és jó eséllyel előbb halunk meg, minthogy nyugdíjasok legyünk. Egyébként is, egy szép fiatal erős férfi vagy nő azért gebedjen meg, hogy az én öreg seggem el legyen látva? Inkább teszek egy ezrest minden héten vagy hónapban a párnacihába vénségemre, ha mondjuk a bankrendszerben se bízok meg.
Érdemes azon is elgondolkodni, hogy milyen Földet hagyunk örökül az utókornak. A világ perifériáin, a szegény, elmaradott országokban növekszik a népesség. Az analfabéta, éhező, betegségekkel sújtott népesség, de ez is külön poszt lesz majd, a fogamzásgátlás és tudatos családtervezés témában. Ezzel párhuzamosan a fejlett országok népessége stagnál vagy minimálisan csökken. Ez üdvözlendő. A Föld egyértelműen túlnépesedett, és bár volna elég terület, élelem, ivóvíz mindenki számára, az eloszlás pofátlanul egyenlőtlen. Hiába, a folyók, talajok nem ismernek országhatárokat, politikai rendszereket. A levegő szennyezett, az ózonlyuk tágul, és ha most ebben a pillanatban felhagynának az üvegházgázok kibocsájtásával, akkor is a globális klímaváltozás még legalább kétszáz évig folytatódna pusztán azért, mert az utolsó pillanatban a légkörbe kerülő gázok tartózkodási ideje olyan, hogy évszázadokig, némelyek évezredekig képesek hatásukat kifejteni. Ilyen bolygót érdemelnek az utódaink? Vagy jut nekik élelem és víz, vagy nem, vagy felnőnek és kapnak levegőt rendesen, vagy nem... demagóg gondolat, hogy hát tanulni kell és hajtani, hogy jobb legyen, mert az egész egyszerűen nem elég. Arról senki nem tehet, hogy hova születik, megvannak-e azok a lehetőségei, mint a tehetősebb, kiegyensúlyozottabb, józanabb gondolkodású szülők gyerekeinek.
Ezzel vissza is értünk a gondolatmenet elejére. Fontos a szeretet, persze, de szeretetből nem fogsz tudni jóllakatni, iskolázni egy gyereket. Senki nem akar minden vásárlás alkalmával magyarázkodni a porontyainak, hogy miért nem tudja megvenni neki a 95.- forintos túrórudit. Gondoljon mindenki ezekre, amikor hirtelen ötlettől vezérelve úgy gondolja, hogy neki kell egy gyerek.

Sokszor, sok helyen hívtam föl a figyelmet a gyermekmentes életmódra, a fogamzásgátlás fontosságára - olykor kéretlenül is. Az ilyen helyzetek kiküszöbölése végett döntöttem úgy, hogy elindítom ezt a blogot, aztán akit érdekel, rákeres és elolvassa, akit pedig nem, az nem fogja a fejemre zúdítani a szitkozódásokat, hogy már megint mit jövök mindig ezzel a dologgal.
Pedig igenis fontos beszélni róla. Pusztán ismeretterjesztő céllal, hogy akiket nyom a társadalom, a rokonság, a baráti kör azzal, hogy mikor válik már anyává-apává, az tudjon róla, hogy van választása. Nem kötelező belemennie semmi olyanba, amit nem akar, csak azért, mert mások ezt várják el tőle. Főleg úgy, hogy az elváró közönségnek nincsen semmi köze az egészhez, az esetlegesen megszülető gyereket nem ők fogják etetni, ruházni, felnevelni, taníttatni, nevelgetni, kirándulni vinni, stb. Legjobb esetben a születése után kapsz egy ajándék előkét és némi vállveregetést, aztán az utódkérdés részedről letudva. Ha szerencséd van. Ha nincs, akkor hamarosan jönnek a "mikor akartok kistesót?" kérdések, aztán nincs megállás, felvetik, hogy három gyerek után már úgyis olyan magasak a támogatások és a kedvezmények, hogy szinte jobban megéri bevállalni... szóval ha nem akar az ember gyereket, és teljes bizonyossággal tudja, hogy nem akar gyereket, akkor jobb csírájában elfojtani a tapintatlan tapogatózásokat. Egyébként se a szomszédra, húsz éve nem látott nennére tartozik, hogy hogy álltok a kedveseddel (ha van, lehet hogy nincs, az se katasztrófa, főleg nem közügy) anyagilag, érzelmileg és minden egyéb téren ahhoz, hogy szaporodjatok. Magánügy. Ha valakik "rajta vannak a babaprojekten", és annyira közlési kényszeresek, úgyis tudatni fogják mindenkivel. Bár szerintem ez akkor se másokra tartozik. Ha megkínálnak cigarettával vagy egy pohár borral, nem kell félórás kiselőadást tartani, hogy most éppen misszionárius pózban szeretkeztek 2-3 naponta, és utána a páros női tagja alápárnázza a csípőjét és felpolcolja a lábait, hogy megfoganjon a hőn áhított baba... elég diszkréten elutasítani, és kész. Ugyanúgy nem tartozik mindenkire, mint az, hogy valaki nem akar gyereket.
Ennek a blognak tehát csupán azt a célt szánom, hogy mint opciót, megismertesse az érdeklődőkkel a gyerekmentes élet előnyeit, a Föld túlnépesedését, a fogamzásgátlás és a tudatos családtervezés fontosságát, és legfőképpen hogy tudatosítsa: van választási lehetőség. Nem vagy szörnyeteg azért, mert nem vágysz gyermekáldásra. :)