Teljes élet, gyermektelenül

Teljes élet, gyermektelenül

Előszó

2017. július 03. - magnetize

Sokszor, sok helyen hívtam föl a figyelmet a gyermekmentes életmódra, a fogamzásgátlás fontosságára - olykor kéretlenül is. Az ilyen helyzetek kiküszöbölése végett döntöttem úgy, hogy elindítom ezt a blogot, aztán akit érdekel, rákeres és elolvassa, akit pedig nem, az nem fogja a fejemre zúdítani a szitkozódásokat, hogy már megint mit jövök mindig ezzel a dologgal.
Pedig igenis fontos beszélni róla. Pusztán ismeretterjesztő céllal, hogy akiket nyom a társadalom, a rokonság, a baráti kör azzal, hogy mikor válik már anyává-apává, az tudjon róla, hogy van választása. Nem kötelező belemennie semmi olyanba, amit nem akar, csak azért, mert mások ezt várják el tőle. Főleg úgy, hogy az elváró közönségnek nincsen semmi köze az egészhez, az esetlegesen megszülető gyereket nem ők fogják etetni, ruházni, felnevelni, taníttatni, nevelgetni, kirándulni vinni, stb. Legjobb esetben a születése után kapsz egy ajándék előkét és némi vállveregetést, aztán az utódkérdés részedről letudva. Ha szerencséd van. Ha nincs, akkor hamarosan jönnek a "mikor akartok kistesót?" kérdések, aztán nincs megállás, felvetik, hogy három gyerek után már úgyis olyan magasak a támogatások és a kedvezmények, hogy szinte jobban megéri bevállalni... szóval ha nem akar az ember gyereket, és teljes bizonyossággal tudja, hogy nem akar gyereket, akkor jobb csírájában elfojtani a tapintatlan tapogatózásokat. Egyébként se a szomszédra, húsz éve nem látott nennére tartozik, hogy hogy álltok a kedveseddel (ha van, lehet hogy nincs, az se katasztrófa, főleg nem közügy) anyagilag, érzelmileg és minden egyéb téren ahhoz, hogy szaporodjatok. Magánügy. Ha valakik "rajta vannak a babaprojekten", és annyira közlési kényszeresek, úgyis tudatni fogják mindenkivel. Bár szerintem ez akkor se másokra tartozik. Ha megkínálnak cigarettával vagy egy pohár borral, nem kell félórás kiselőadást tartani, hogy most éppen misszionárius pózban szeretkeztek 2-3 naponta, és utána a páros női tagja alápárnázza a csípőjét és felpolcolja a lábait, hogy megfoganjon a hőn áhított baba... elég diszkréten elutasítani, és kész. Ugyanúgy nem tartozik mindenkire, mint az, hogy valaki nem akar gyereket.
Ennek a blognak tehát csupán azt a célt szánom, hogy mint opciót, megismertesse az érdeklődőkkel a gyerekmentes élet előnyeit, a Föld túlnépesedését, a fogamzásgátlás és a tudatos családtervezés fontosságát, és legfőképpen hogy tudatosítsa: van választási lehetőség. Nem vagy szörnyeteg azért, mert nem vágysz gyermekáldásra. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://childfree4life.blog.hu/api/trackback/id/tr4012639243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása